Szerelmes levél

Az élet most kezdődik. Veled.
Nem akarom érzelgősre írni ezt a levelet, csak van mikor megrohannak az érzések. És ellepik a szemeimet a könnyeim. De igaziból az kell sugallnom, hogy ellazultam. Az életem sínen van és csak úgy mellékesen eszembe jutottál, oh Tra-la-la. De nem így van; viszonylag megtaláltam a helyemet, tajtékpipából szívok minden földi jót, sármos őszhajú férfiak tömkelege ölelget, ha nem puszilgat; de te így is hiányzol.
Mikor majd evezek a Csónakázó-tónak keresztelt tatabányai büszkeségen, barátnőmmel, a kis mosolygó hercegnővel és rajta kívül hét nagydarab matrózzal, akik rég elmúltak húsz évesek; eszembe fog jutni az este, mikor szívecskéket rajzoltál a hátamra. Pocakos.
És ha azt hiszed, három év után nem tudtalak kiheverni és fölényesen felkacagsz a leveled fölött, így szólva: "kis dinka", jobban kinevetlek.
Mert nem vagyok már szerelmes beléd, kis öcsi; csak nehéz téged kiverni a fejemből. Felsőtested festői táj előtt, kevés felesleges zsírpárna két oldaladon. Mert hát, mikor elmondtam Az Éj anyjának, ő is nevetett. Ma este nevet mindenki. Nincs szomorúság, nincs elégedetlenség; emiatt nem is tudom igazán beleélni magam a levél megírásába. Inkább elszívnék pár cigarettát, vagy meginnék egy konyakot. Csak létezni; nem gondolkodni. Elmondani két három viccet, hogy nevessen még több ember. És amikor már mindenki nevet, olyan hangosan, hogy te is meghallod, messze innen, Dunán innen Tiszán túl; olyan boldog leszek.
És Elgondolkodsz. Elvégre megmondtad. Minden el van rendelve. Vége a hazudozásnak.