Levél

Ne ess kétségbe, ha nem gyullad meg azonnal a gyufa a doboz oldalán.

Kishugi.


Elszigetelődést érzek. A világ olyan messze van tőlem; nem véd meg semmi sem a spekulációim elől. Nincsenek körülöttem falak, házak, boltok, emberek. A házam harminc méter magasan áll egy hosszú és vastag vasrúdon, kitámasztva néhány gerendával. Nagy kaland volt ám felmászni ide. Három nap három éjjelig tartott, mire végeztem a létra fokaival. Megettem azalatt két csirkecombot, két zacskó csipszet, öt tisztára mosott almát; hozzá ittam hat liter ásványvizet. Meg-meg pihentem éjszakánként; a békésen hullámzó tengert figyeltem, míg az álom utolért.
-
Az államom elnöke voltam hajdanán. Olyan felül hordtam az orromat és olyan csukva a szememet, hogy nem láttam tőle senkit sem. Lekonyuló szájamból félméteres cigaretta állt ki rendeltetésszerűen. Hatalmas válltöméseim hullámoztak a melleimmel együtt, amint lépkedtem a piros bársonyszőnyegen. Botomra támaszkodva meneteltem előre; népem a nyomomban fényképezőgépekkel, papírral és ceruzával.
-Elnök asszony-földig hajolt előttem a miniszter. Ujjait lábamra kulcsolva csókolta a cipőm orrát.
-Elég lesz. -mondtam neki oda sem figyelve.
-
Megnyertem a háborút a fehalisták felett; ezért szavaztak meg elnöknek. Emlékszem, nyolc évvel ezelőtt indultam a választásokon. Ellenségeimet semmibe véve nyomultam előre a cél érdekében. Egyet, a legveszélyesebbet még el is intéztettem a maffiával. De erről később.
-
Az egész ország erről beszélt; a fehalisták vérlázító jelenlétéről. Mert bizony akkoriban már senki nem állt mellettük, az értelmiség feleszmélt mély álmából. A múlt század megemészthetetlen maradékai voltak már csak; egyenesen bosszantotta az embereket, hogy saját hibáikat másokon vezetik le, akik ártatlanok. Nem tartotta őket már senki tökös legénykéknek, akik megvédik a hazát a fekalistáktól, a sárgincáktól és a pénzharácsoló göndörbajszos zsibóktól, mert velük viszont megbékéltünk, befogadtuk őket.
-
Hat nap alatt győztünk. A fehalisták eltakarodtak az országból. Egy kis szigetre költöztek, valahova az Atlanti-óceán közepére. "Ott aztán"-emlegettem kampányom során többször is-"ott aztán tarkón lőhetik egymást bármikor, ha kedvük támad. Úgyis kiképezték magukat katonáknak, pontosan céloznak. Vihetnek magukkal mindent, amit akarnak:pénzt, ruhát, barátokat, fegyvert, örömöt és bánatot; de mi nem tűrjük meg magunk között őket többé. Szégyent hoztak szép hazánkra és ránk, társaikra is."
Ez volt az én egyetlen állandó szövegem, ezt ismételtem az egész kóceráj alatt. A nép meg megette; üdvrivalgásban tört ki, ha meglátott. Felemelt és vitt, amíg nem talált egy kiemelkedést, amire feltehetett és elmondathatta velem az elejétől a végéig ezt az egyperces ígéretet.
-
Összesen négy ember volt rajtam kívül, aki számításba jöhetett, mint elnök.
A legidősebb szakállas vénember volt, és a világbékéért harcolt.
Egy másik, a legveszélyesebb, név szerint Szapoly Sára, világhírt és gazdagságot ígért az országnak. "Eljött az idő, hogy a mi kis országunkra figyeljenek fel az istenek az égben, nem pedig azokra a ronda füstös-poros nagy államokra. Együtt megválthatjuk a világot. Ha önök is akarják, a mi kezünkben lesz a világ kormánykereke." Mekkora baromság. Ő volt a legostobább mind közül, de értett a kis, jelentéktelen emberek stílusához; őket szánta közönségnek.
Összesen kétmilliárdomba került, hogy kilépjen az utamból.
A harmadik nemesi családból származott, kétezer éves családfával rendelkezett.
A negyediket nem kell bemutatnom. Most már elmondom, mert nincs jelentősége. Aznap este, mikor úgy összevesztünk és feldúlva távoztam a házunkból, elmentem, hogy rád szavazzak. Téged illetett volna a tisztség. Te nem húztad volna fel az orrod, és nem hordtál volna kétméteres cipellőt, hogy mindenki alulról nézzen rád. És persze nem veszett volna el a lelked; mert az enyém lesüllyedt valahová a föld alá, jó mélyre és a mai napig nem lelem sehol se.
-
Írj vissza ha ráérsz kedvesem, mert nagyon hiányzol. Szeretném hallani a hangodat, vagy látni az arcodat. Olvasni a kézírásod.
Üdvözöl: nővéred és elődöd.