Ha majd a huszonegyedik század végleg lepereg és minden megváltozik kívülről és belülről egyaránt, megváltozik az ember maga is.
Hosszúra hagyja burjánzani szemöldökeit és szakállát. Meztelenül kezdi keresni gondolatait, amiket még a század közepén a háborújában hagyott. Leül a domb tetejére. A végtelen tengert bámulja, miközben mellette egy asszony próbál szavakat formálni, de nem tud, csak óbégat felismerhetetlen nyelven.
Nem messze tőlük két kiskölyök ás majd ki egy törött hangszert a romok alól és lemennek a partra rákhalászni vele.
-Bübü.-mondja az asszony.
-Bőő.-mondja az ember. Nagyot vakar a fején.
De remélem nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése